Kisjankó Bori Emlékház

Kis Jankó Bori

1876. augusztus 27-én született abban a házban, amelyben egész életét leélte. Híres szűcs családból származott. Nagyapja – Nagy János –, aki apró termete miatt kapta a Kis Jankó nevet, ismert szűcs volt. Unokáját, Molnár Borbálát már pöttömnyi korában műhelyében találjuk foglalatoskodni a színes fonalak, bőrök között.

A gyenge fizikumú gyermek Borit a benne szunnyadó tehetség és a környezet hamar elindította a népművészet útján. Tizenegy esztendős korától anyjának segít motívumainak kiválogatásában. Alig tölti be a 15. évet, a mezőkövesdi hagyományoknak és szokásoknak eleget téve elkészíti a jegysurcot. Hagyományokból tudjuk, hogy azt nem csak kirajzolta, de önmaga ki is varrta. Ez a surc nem maradt fenn, de később reprodukálta azt. Férjhezmenetelével megváltozik az élete is, a törékeny kislányból szorgalmas, dolgos feleség lesz. Férje mellett sem pihent a ceruza és a tű a kezében.

A matyó népművészet egyre virágzott, gazdagodott. Lobogós ingujjak, férfi, női surcok, korozsmák százait, talán ezreit rajzolta ebben az időben már az ő, gazdag képzeletszülte mesevirágokkal, dúsan viruló matyórózsákkal.
Kis Jankó Bori már fiatalabb korában tevékenyen részt vett a matyó népművészet propagálásában.

A rendezvényeken való részvétel következménye az lett, hogy Mezőkövesden és annak határain túl is őt tartották a legtehetségesebb íróasszonynak. Bori állandóan rajzolt, a korszak végén már nemcsak a hagyományos viseleti darabok hímzései számára, de új rajzokat, hímzéseket is kérnek tőle. Terítőket, párnákat, ami most már nem a falubeliek szükségleteinek kielégítésére, hanem kifejezetten a városi polgári igény számára. Az új virágok, amelyeknek maga adta a nevet is, nem maradtak meg az ő terveiben, hanem átvették a többi íróasszonyok, tovább alakították, formálták rózsáit.
 

Az első világháború idején a matyóművészet teljességében virágzott, még hímzettek voltak a lepedővégek, viselték a szebbnél-szebb kötényeket, a legények lobogósujjú ingeket hordtak. Kis Jankó Bori által tervezett darabok saját egyéni érzelemvilágát megvalósítva, sajátos virágaival, formanyelvével, kompozíciós szerkesztő módszere, a térbeli szimmetrikus elrendezés, ami már 1914-ből ismert önálló rajzkompozícióján is megmutatkozik. Nála igen korán jelentkezik a matyómotívumok grafikai megjelenítése, ceruzarajzaival vagy aquarellel kifestve, ezeket a lapokat idegenforgalmi célból készítette ajándékozásra. Rajzainak nagytöbbsége mégis hímzések alapjául szolgál. Pamutos, gyapjúfonalas, szűcsselymes hímzések számtalan darabjával tette széppé és varázslatossá a matyók viseletét.

Az 1912-ben megalakult Mezőkövesdi Háziipari Szövetkezet célja kettős volt: a lányok és asszonyok háziipari foglalkoztatása, valamint a matyó népművészet propagálása mind belföldön, mind külföldön. A szövetkezet munkájában való részvételről hiteles adatok nem állnak rendelkezésünkre, mégis fel kell tételeznünk, hogy tevékenyen részt vett benne rajzaival és terveivel. Emellett egyéni törekvéseit egy pillanatra sem adta fel, mindvégig hű maradt a hagyományos motívumokhoz és kompozíciós sémájához. Rajzainak jelentős részét a rokonság varrta ki, ezeket a kisebb-nagyobb terítőket azután batyusok hordták nemcsak a vásárokra, vagy külföldre, de még a front mögötti területekre is.

Foglalkoztatása mindvégig, a körülményekhez mérten, az elsők között volt. A negyvenek években lezajlott Országos Háziipari Központ pályázatainak legsikerültebb résztvevője, több első díjat nyert és számos tervét megvásárolták. Foglalkozott kereskedelmi megrendelések teljesítésével is. Megrendelői helyi vagy pesti vállalkozók, kereskedők voltak, akik a hímzések jelentős részét exportálták, busás hasznot húzva a matyók munkájából.

Kis Jankó Bori kereskedelmi jellegű tevékenysége nem szűnt meg sem a háború alatt, sem azután. Amikor megalakult a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, 75 éves korában lett annak alapító tagja és élete végéig lelkes tervezője. Terítőket, falvédőket, párnákat tervez, ezeknek alapján indul el a szövetkezetben a népművészeti termelés, a hagyományok értékelése és felhasználása. Ebben az időben már keveset járt be a szövetkezetbe, otthon dolgozott kis szobájában, emlékei között.

Életének utolsó időszakában varrással már nem foglalkozott, szép rajzait, virágait húga, Mari néni varrta ki. Rajzainak nagy része már nem is kivarrásra készült, hanem kifestésre. Kompozíciói sajátos csokor vagy szív alakot vesznek fel, teljesen önálló műfajként foglalkozik velük, levelezőlap nagyságtól egészíves kompozíciók kerülnek ki keze alól. Ezekből a késői korszakában rajzolt és festett lapokból számtalan darab maradt fenn, sokszor kézjegyével ellátva, múzeumainkban és gyűjtőinknél. Híres „100 matyórózsa” című lapján találhatók azok a virágok, amiket egész életén át gyűjtögetett, formált a természetből és a hagyományokból.

 

Balassa M. Iván:
Kisjankó Bori emlékház – Tájak, korok, múzeumok sorozatból

A ház pontos építési idejét nem tudjuk, de az biztos, hogy 1876-ban Bori néni már itt született. Az épület alapvetően azóta sem változott, bár az ablakokat minden bizonnyal kicserélték, hiszen az 1870-es években még egytáblás, a mainál kisebb ablakok lehettek a házon. s az ajtótáblák is inkább az 1900-as évek körül készülhettek, mint korábban.
A házba belépve rögön a konyhát két részre, pitarra és konyhára osztó, szép boltíves fal tűnik a szemünkbe. A bolthajtást egyszerű, felül keresztben végződő vakolatdíszítés keretezi. Felül a felaggatott tányérok kevésbé díszesek, mint amilyeneket a szobában találhatunk, hiszen ezek csak pitari tányérok, melyeket ha nem is rendszeresen, de nagy események alkalmával használtak is. A bejárati ajtó mögött áll a vizeslóca, melyen a vizesedények állottak.
A bolthajtáson belépve a konyhába juthatunk. A kemence szája előtt ott a padka, melyen egykor nyílt tűzön főztek. és a kemence száját elzáró, sárból készített tévő. A helyiség mintegy fele fölé szabadkémény borul, benne a füstőlőrudak. A falak mentén a konyhalócán a főzéshez mindennap használt edények sorakoznak, és itt áll az almárium, melyben a kisebb edényeket, az evőeszközöket tartották.

A szobát ma is nagyjából úgy találjuk, mint Bori néni életében volt. Az ajtó mellett a búbos, körülötte a rongyszőnyeggel letakart padka. A sutnál ott található az ülcsik, melybe a még járni nem tudó gyerekeket ültették.
Az ágy Bori nénié volt, s mivel ő 1891-ben ment férjhez, ennek az időszaknak a divatját követi.
Az ágyban úgynevezett pipi ágynemű van, ez szintén a század végének felel meg. Az ilyen ágyneműt természetesen soha nem használták. Ha az ágyba akartak feküdni, akkor gondosan ügyelve, hogy ne törjön, leszedték vagy úgynevezett bebúvósra csinálták meg a fekvőhelyet. A bebúvós ágynál a párnákat és a dunyhát egy léckeret tartotta, és ez alatt volt egy alacsony hely, ahová be lehetett bújni aludni.

A falakon egymást érik az olajnyomat szentképek, melyeknek az szélét aranypapír kivágás díszíti, és ezért rezes szentképeknek hívták őket. Mint ahogyan a képeknek, úgy az alattuk felaggatott keménycserép tányéroknak, a rózsás cintányéroknak, vagy első tányéroknak is egymást kellett érni.

A kamra Mezőkövesden nemcsak tárolóhely volt, hanem itt kapott helyet a fiatalasszony hozománya, az ágy és a fiókos komód, a kaszli is. Ennek addig, amíg az anyósa élt, itt kellett állnia, s különös kegynek számított, ha megengedte a menyének a saját bútorát a szobába, a házba bevinni. A természetes állapotnak megfelelően a kamrában a szobainál későbbi ágyat találhatunk, ez az 1920-as években jött divatban, és az ágynemű is ennek a kornak megfelelő.
A summások életét jól szemlélteti az itt látható zsírosvindő, melynek tartalma elég kellett hogy legyen egy egész 10-12 tagú családnak.

A Kisjankó Bori Emlékház berendezése tehát látszólag két célt szolgál, emléket állít egy kivételes tehetségű népművésznek, Kisjankó Borinak, és bemutatja a mezőkövesdi summások életmódját. Ez a kettősség azonban csak látszólagos, hiszen a summások, a summáslányok és –asszonyok keze virágoztatta ki azt a csodálatos népművészetet, mely a várost méltán tette világszerte ismertté. A ház és berendezése azt a környezetet szemlélteti, melyből Bori néni „száz virága” kisarjadt, és azt, hogy emögött a szépség és ragyogás mögött milyen szegénység és mennyi nélkülözés húzódott meg.